„A Futureal-csoport mára az európai ingatlanpiac egyik meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát. Fejlesztő- és befektetőcsoportként szerteágazó tevékenységet végzünk, ahol a különféle szektorokban működő üzletágaink egymást erősítik.
Alig két évtized alatt vállalatunk a 200-szeresére nőtt. Jelenleg már több mint 600 szakemberrel dolgozunk együtt, akik közül sokan legalább 15 éve a erősítik csapatunkat. Piacvezető tapasztalatot szereztünk a több évtizeden átívelő, nagy volumenű, vegyes funkciójú városfejlesztési projektek, valamint lakó-, kiskereskedelmi, iroda-, ipari és logisztikai fejlesztések és befektetések terén.
Hálásak vagyunk rendkívüli csapatunkért, amely oly sok álmot váltott valóra, és nagyszerű partnereinkért, akikkel utunk során találkoztunk. Mindezen túl felelősnek érezzük magunkat a környezetért is, amelynek alakításához hozzájárulunk. Az integritás, a kreativitás, a kitartás és a csapatszellem elvei vezérelnek bennünket. Büszkék vagyunk a 2 millió négyzetméternyi befejezett és építés alatt álló projektünkre, és izgatottan várjuk az újabb 2 millió négyzetméternyi tervezett fejlesztés megvalósítását – amelyek összértéke meghaladja a 6 milliárd eurót.”
Futó Gábor
Társalapító & részvényes, Futureal-csoport
A Futureal-csoport működése az alábbi 3, egymástól teljesen elkülönülő üzletágra épül:
A Futureal Holding B.V. értékteremtő ingatlanfejlesztésekre fókuszál, amely 3 területet ölel fel:
Lakóingatlanfejlesztésekre összpontosító üzletág, amely jelen van Magyarországon, Lengyelországban, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban és Romániában, valamint lakóingatlan-befektetésekkel Németországban és ugyancsak az Egyesült Királyságban.
Alternatív vagyonkezelő, amely ingatlanalapokat, dotációs alapokat, hedge fundokból álló alapokat, kockázatitőke- és magántőke-portfóliókat és egyéb hitelbefektetéseket menedzsel.
A Futureal Holding B.V. Európa egyik vezető diverzifikált irodai és kereskedelmi ingatlanfejlesztőjévé és befektetőjévé vált. Az elmúlt közel két évtizedben étfogó tapasztalatot szereztünk egyedülálló irodai, kiskereskedelmi, illetve vegyes funkciójú projektek megvalósításában, valamint ipari és logisztikai fejlesztésekben és befektetésekben, amivel számos Fortune 500 vállalat térigényeire adunk hatékony választ, miközben teljes városnegyedeket formálunk át.
Sikerünk titka a több mint 600 kiváló szakértőből álló csapatunk, akik közül számos kollégával már legalább 15 éve dolgozunk együtt. Munkánk során legfőbb értékünk az integritás, a kreativitás, a kitartás és a csapatszellem.
Eddig több mint 50 jelentős irodai és kiskereskedelmi projektet, vegyes funkciójú városfejlesztést, valamint ipari és logisztikai fejlesztést valósítottunk meg összesen 2 millió négyzetméteren és több mint 3 milliárd euró értékben. Szorosan együttműködünk vegyesvállalati partnereinkkel, intézményi befektetőkkel, bankokkal és önkormányzatokkal, mivel valódi értékeket látunk ezekben a kezdeményezésekben.
A Futureal Holding B.V. mérlege olyan egyedi portfóliót mutathat fel, amely biztos és egyre bővülő cash flow-t nyújt. Tárgyi eszközeink többsége azokban az általunk megvalósított egyedi, vegyes funkciójú városi csomópontokban találhatóak, amelyek kiváló lokációjuknak köszönhetően egyedülálló szolgáltatási környezettel és közlekedési kapcsolatokkal rendelkeznek.
Sikerrel vettünk számos krízist, és a jövőben sem kockáztatjuk a stabilitást a növekedésért. Erős és stabil mérleggel rendelkezünk közepes tőkeáttétellel, bőséges likviditási tartalékokkal, valamint hosszú lejárati ütemezéssel és túlnyomórészt ingatlanalapú, nem visszaváltható adósággal.
Ismerje meg eddig eredményeinket és működésünket!
Tekintse meg Referencia Brossúránkat!
„Az elmúlt években látványosan átalakult kereskedelmi és irodai ingatlanpiac állandó megújulást követel az iparág szereplőitől. A folyamatosan változó igényekhez és elvárásokhoz igazítjuk szervezeti működésünket, hogy a vállalat vezető szerepét megtartva tovább bővítsük a nemzetközi jelenlétet és kiaknázzuk a fenntartható épületek megvalósításában szerzett széleskörű tapasztalatot.”
Gárdai János a Futureal Development és Shared Services Partnership vezérigazgatója, és a Group Asset Management Igazgatója
Európa egyik vezető ingatlanfejlesztőjeként és befektetőjeként élen járunk az irodai, kiskereskedelmi, ipari és vegyes funkciójú projektek megvalósításában itthon és külföldön. Több évtizedes tapasztalatot szereztünk egész városnegyedeket megújító projektek, valamint fenntartható és jövőálló épületek, központok és megaparkok létrehozásában, amelyek valódi értéket nyújtanak a bérlők, a partnereknek, a befektetők és a közösségek számára is, ahol működünk.
Az általunk megvalósított modern irodaházak, és az azokat körülvevő vegyes-funkciójú környezet megfelel a bérlők legmagasabb elvárásainak és támogatja őket a tehetségek megszerzésében, illetve megtartásában.
Magyarország legnagyobb közlekedési csomópontjánál lélegzetelállító kilátást és látványt nyújt Buda legnagyobb, szalagformájú irodakomplexuma. A 65.000 m² emberközpontú és fenntartható épületegyüttest olyan meghatározó nemzetközi bérlők választották, mint a One, a BT, az Oracle, a Roche, az Aldi, az Infosys vagy az Estee Lauder.
Az IBM új főhadiszállásának is otthont adó irodaház Budapest szívében található, központi elhelyezkedéssel és közvetlen kapcsolattal az ULI-díjnyertes Corvin Sétányhoz, Közép-Európa legnagyobb vegyes funkciójú városrehabilitációs projektjéhez. Az Európa Legjobb Vegyes Funkciójú Projektjének választott sétány egyedi szolgáltatási környezetet biztosít.
4 nagyszabású bevásárlóközpont megvalósításával, 3 meghatározó kiskereskedelmi fejlesztési projekttel, valamint egy új bevásárlóutca kialakításával a Futureal átfogó szakértelmet szerzett a kiskereskedelmi fejlesztések és átalakítások terén.Fenntartható, forgalmas és innovatív kiskereskedelmi beruházásaink teljes városrészeket hoznak lendületbe régió-szerte.
Buda legnagyobb bevásárló és szórakoztató központja, Magyarország első okosplázája egyedülálló építészeti és belsőépítészeti megoldásokkal, valamint különleges bérlői mixszel az ország legnagyobb közlekedési csomópontjában.
„A 2020-ban alakult HelloParks mára már a legnagyobb ipari ingatlanfejlesztővé vált Magyarországon, és a harmadik legnagyobb épületporfólióval rendelkezik itthon. Fenntartható megaparkjaink sikere a rugalmas, ügyfélközpontú szolgáltatások, az energiahatékony és okos megoldások, a stratégiai elhelyezkedés, valamint a csapatmunka szinergiájának köszönhető.”
Nemes Rudolf, vezérigazgató, HelloParks
Több mint 80 fős szakértő csapatunk jelentős tapasztalattal rendelkezik az ipari ingatlanfejlesztési iparág minden területén. Tudjuk, hogyan tervezzünk és valósítsunk meg különböző projekteket, legyen szó gyártócsarnokokról, hőmérséklet-szabályozott vagy éppen élelmiszeripari, gyógyszeripari szabványoknak megfelelő területről. Mindannyian azon dolgozunk, hogy szolgáltatásaink a partnereink számára értékesek és minél inkább személyre szabottak legyenek.
Magyarország legzöldebb ipari ingatlanfejlesztőjeként egyik kiemelt célunk, hogy saját területünkön úttörők legyünk az ENSZ által támasztott klímacélok teljesítésében, és ambiciózus célkitűzéseinkkel motiváljuk és inspiráljuk az egész ágazatot. Éppen ezért csarnokainkat a legmagasabb BREEAM standardok és az EU Taxonómia követelményei szerint fejlesztjük, amivel egyedülállóak vagyunk az országban.
254.000 m² fenntartható raktár és iparterület egy 57 hektáros, kiváló elhelyezkedésű megaparkban, Budapest északi agglomerációjában. A HelloParks Fót kiérdemelte a Helyi Logisztikai Park címet, és itt található az ország első ipari épülete, amely EU taxonómia hitelesítéssel is rendelkezik.
A 46 hektáron elterülő modern ipari és logisztikai központ Budapest keleti agglomerációjában, a reptér közelében, kiváló közlekedési adottságokkal, több mint 213.000 m² csarnoképülettel fogja kielégíteni a bérlői igényeket. A HelloParks Maglód kiérdemelte a Helyi Logisztikai Park címet. A megapark MG3-as csarnoka az országban elsőként érte el a legmagasabb BREEAM New Construction ‘Outstanding’ minősítést.
Magyarország egyik legnagyobb megaparkja Budapest nyugati agglomerációjában, 384.000 m² raktár- és ipari területtel, mintegy 87 hektáron. Az ipari park az M1-es autópálya és az M0-ás csomópont közvetlen közelében található, így egyaránt vonzó a helyi, országos és nemzetközi közlekedésre. A megapark a Helyi Logisztikai Park címet is kiérdemelte.
BigBox típusú, 60.000 m² alapterületű AN1 csarnokunk az ország legnagyobb spekulatív ipari ingatlana, amely a főváros déli alpiacán, Alsónémediben található. A 13,5 hektáron elterülő fejlesztés az M0 és M5 autópályák találkozásához és egy iparvágánnyal is rendelkező konténerterminálhoz közel, ipari beruházások szempontjából az egyik legfrekventáltabb környéken helyezkedik el.
„Magas értéknövekedési potenciállal rendelkező befektetésekre összpontosít Európa-szerte. Célunk, hogy fenntartható épületeket alkossunk, miközben kimagasló pénzügyi eredményeket nyújtunk befektetőinknek.”
Karol Pilniewicz, befektetési igazgató, Futureal
Elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy a csapatunk egyedülálló szakértelmére, valamint a Futureal-csoport átfogó iparági tapasztalatára és ismereteire támaszkodva a nemzetközi befektetők ideális partnerévé váljunk.
Az egyik legnagyobb lengyel város, Wrocław központjában található 12.000 m2-es, 11 szintes, üvegfalú, vegyes funkciójú irodaház mozit és edzőteremi szolgáltatásokat is biztosít.
A 944 parkolóval rendelkező, 30.345 m2-es varsói bevásárlóközpont9 120 üzletében olyan meghatározó nagybérlők kapnak helyet, mint a Carrefour, a Rossmann, és az RTV Euro AGD.
A 25.570 m²-es bevásárlóközpont Gdansk Wrzeszcz városrészében található, ahol a vásárlókat 360 parkolóval és 120 üzlettel várja, köztük olyan kiemelt nagybérlőkkel, mint az Eurospar, a Sinsay, a Rossmann és a Pepco.
A Lipowy Office Park négy, ‘A’ kategóriájú irodaépületből áll, amelyek összesen 40.000 m² irodaterületet biztosítanak. A beruházás kétszintes mélygarázzsal és egy felszíni garázzsal is rendelkezik. A komplexum a nemzetközi repülőtér közelében helyezkedik el. A négy épületből kettőt a vállalat már tovább is értékesített.
„A Cordia International Zrt. számos projekttel van jelen nem csak Magyarországon, de Lengyelországban, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban és Romániában is, így Európa vezető diverzifikált lakóingatlan-fejlesztőjévé és befektetőjévé vált.”
Földi Tibor, Igazgatósági Elnök, Cordia
A Kelet-Közép-Európa legnagyobbjának számító városrész-megújítási projekt, vagyis a Corvin Sétány megalkotása után új, nagyszabású, hosszú távú városnegyed-rehabilitációs fejlesztésbe kezdtünk: ez a Marina City. Egyedi építészeti koncepció alapján az észak-pesti Duna-parton, 14 hektáron több mint 2500 prémium kategóriás lakást építünk fel. A fejlesztést a 9 hektáros, autómentes, parkosított zöldterület, az 1200 méter hosszúságú közvetlen vízpart, valamint a fenntartható és okos megoldások teszik egyedivé.
A Cordia eddig több mint 70 lakóingatlan-fejlesztési projektet zárt le sikeresen, ezen túl több mint 20 projekt áll fejlesztés alatt, a tervekben pedig közel 10.000 további lakás építése szerepel.
Sikerünk középpontjában a több mint 300 kiváló szakemberből álló csapatunk áll, akik közül sokan már több mint egy évtizede nálunk dolgoznak. Alapértékünk az integritás, a kreativitás, a kitartás és a csapatszellem – vállalatunk ezekre épül.
A Cordia hírneve két évtizede makulátlan, minden vállalását teljesítette, minden elkezdett projektjét befejezte, még a nagy pénzügyi válságok idején is. A Cordia mind földrajzilag, mind az ingatlantípusok tekintetében változatos portfólióval rendelkezik.
„A Cordia immár több mint két évtizede Magyarország piacvezető lakóingatlan-fejlesztőjének számít, a Cordia brand pedig a legismertebb és legelismertebb lakásfejlesztési márka az országban. Köszönjük a több mint 50 intézményi befektetőnk (nyugdíjalapok, bankok, biztosítók, alapok) belénk vetett bizalmát: ez a kör 84 milliárd forint (kb. 220 millió euró) hosszú távú kötvényfinanszírozást biztosított számunkra.”
Földi Tibor, Igazgatósági Elnök, Cordia
Elindítottuk legújabb nagyszabású, hosszú távú városnegyed-rehabilitációs fejlesztésünket Budapesten. Az észak-pesti Duna-parton fekvő, 14 hektáros rozsdaövezeti területen több mint 2500 prémium kategóriás lakást építünk fel. A Marina Cityt a 9 hektáros, autómentes, parkosított zöldterület, az 1200 méter hosszúságú közvetlen vízpart, valamint a fenntartható és okos megoldások teszik egyedivé.
„A Cordia 2014-es lengyelországi belépése óta organikusan növekedtünk, és erős, teljes körű szolgáltatást nyújtó helyi fejlesztői csapatokat építettünk fel Varsóban, Krakkóban, a Hármasvárosban (Gdansk, Sopot, Gdynia) és Poznanban.”
Tomasz Lapinski, lakóingatlan fejlesztésért felelős vezető, Cordia
Poznan belvárosában egy új multifunkcionális, városrehabilitációs fejlesztést valósítunk meg. Ennek révén egy olyan, a meglévő platánfa-sorhoz illeszkedő negyedet hozunk létre, amely több mint 21.000 négyzetméteren, az egykori Modena ruhagyár területén lakó- és kiskereskedelmi funkciókat egyaránt felvonultat, közel 800 új lakással.
„Az Egyesült Királyság kulcsfontosságú célpiac a Cordia International nemzetközi terjeszkedésében. A Birminghamben jelenleg is folyamatban lévő, lakóingatlan-fejlesztéseinkkel szeretnénk a Cordia hagyományaira és városrehabilitációs tapasztalataira építve, a helyi újlakáspiac meghatározó szereplőjévé válni. Mindemellett szorosan együttműködünk a város vezetésével, és immár jelen vagyunk az elérhető árú lakhatási megoldásokat kínáló szektorban is.”
András Kárpáti, CEO, Cordia United Kingdom
A Cordia 2020-ban lépett be az Egyesült Királyság piacára a Blackswan Property felvásárlásával. A Cordia UK 550 millió font értékű fejlesztési lehetőségekkel rendelkezik West Midlands területén, és több mint 2500 lakás építését tervezi az Egyesült Királyságban.
A Bradford Works Birmingham városának első, kifejezetten ezzel a céllal megálmodott, ún. shared living lakóháza. Az 54 fürdőszobás apartmanból, valamint számos izgalmas közösségi térből és funkcióból álló épület a Great Hampton Street megújítását szolgáló, átfogó városnegyed-rehabilitációs terveink fontos része.
„Befejeztük első fejlesztésünket a spanyol Riviéraként is ismert Costa del Solon, Fuengirola városában, ahol 116 luxuslakás építése zajlik. Mindemellett folyamatosan vizsgáljuk spanyolországi tevékenységünk bővítésének lehetőségeit.”
Mauricio Mesa Gomez, CEO, Cordia Románia & Spanyolország
A Jade Tower a Costa del Sol szívében, Fuengirola városközpontjától sétatávolságra, a tengerparttól csupán 100 méterre található. A 116 luxusszínvonalú apartmanból és penthouse-lakásból álló épület kivételes szolgáltatásokat is kínál, köztük saját spa-részleget, bel- és kültéri medencéket, edzőtermet, közösségi irodát, mozitermet és fitneszstúdiót
„Középtávú célunk, hogy évi 500 lakást építsünk és a romániai lakóingatlan-piac közép-felső szegmensének vezetőjévé váljunk.”
Mauricio Mesa Gomez, CEO, Cordia Románia & Spanyolország
Románia fővárosában már elkészült a 485 energiahatékony és fenntartható otthonból álló Parcului20 projekt mindkét üteme. A már meglévő telkeinken, illetve azokon a területeken, amelyekre vételi opcióval rendelkezünk, további 2000 lakás fejleszthető Bukarestben.
A Parcului20 lakópark Románia első okos lakóingatlan-projektjeinek egyike, így minden egyes lakást a legmodernebb okosotthon-rendszerekkel szereltünk fel. A Cordia Romania fenntartható és energiahatékony lakóingatlan-projekteket fejleszt olyan telkeken, amelyek kedvező tömegközlekedési és úthálózati kapcsolatokkal rendelkeznek, de a parkok és a szabadidős tevékenységek helyszínei is könnyen megközelíthetők.
Befektetési stratégiánk hatékonyan egészíti ki ingatlanfejlesztői tevékenységeinket, és lehetővé teszi, hogy az erős bérlakáspiaci fundamentumokból is profitáljunk. Befektetéseink között megtalálhatóak más lakáspiaci platformokban meglévő részesedéseink is, beleértve a tőzsdén jegyzett, Németországban működő ARGO Properties N.V. lakáspiaci befektető társaságot, valamint két, az Egyesült Királyságban működő, szabályozott szolgáltatót, az Auxesia Homest és a St. Arthur Homest, amelyek megfizethető bérlakásokat és osztott tulajdonú lakóingatlanokat kínálnak.
A Cordia jelen van a német bérlakáspiacon is: jelenleg 15% feletti részesedéssel rendelkezünk az ARGO Properties N.V.-ben, amelynek részvényeit 2021 tavasza óta a tel-avivi tőzsdén jegyzik.
Nemzetközi terjeszkedésünk fontos lépése volt, hogy helyi stratégiai partnerünkkel, a Matter Real Estate-tel együttműködve befektettünk a brit Auxesia Homes társaságba. A vállalat a brit lakásügyi hatóság (RSH) által szabályozott lakásszolgáltatóként megfizethető lakhatási lehetőségeket nyújt a brit közszféra dolgozóinak, a befektetéssel pedig hozzájárulunk számos új otthon jövőbeni létrehozásához.
Szintén a Matter Real Estate-tel együttműködve fektettünk be a St. Arthur Homes vállalatba, amely szintén a brit lakásügyi hatóság (RSH) irányítása alatt áll. A londoni központtal működő St. Arthur megosztott tulajdonjogú lakásokat vásárolva és kezelve azokért dolgozik, akiknek az ingatlanpiacon segítségre, megfizethető árú lakhatásra van szükségük.
Bár a Cordia elsősorban fejlesztőként ismert, a csoport szintén egyre aktívabban tevékenykedik befektetőként is a nemzetközi lakóingatlan-szektorban, beleértve a bérbeadásra szánt ingatlanok építését, köztük immár az ún. shared living megoldásokat is.
Ismerje meg a Futureal Holding B.V. és a Cordia International Zrt. eredménykimutatásait és nyilvános közzétételeit.
A fenntarthatóság meghatározó szerepet játszik tevékenységünkben, így kiemelt figyelmet fordítunk az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, az energiatakarékosságra és a szén-dioxid-semlegesség elérésére. A környezetvédelem mellett elkötelezettek vagyunk a mentális és fizikai egészség megőrzése és a társadalmi felelősségvállalás mellett.